,,Néhány szó” - megjelent Mészáros Tamás új lemeze

,,Néhány szó” - megjelent Mészáros Tamás új lemeze

Néhány szó - Megérkezett Mészáros Tamás új lemeze Mészáros Tamás, felvidéki származású énekes, színész új lemezzel rukkolt elő. A fiatal tehetség úgy gondolja, hogy a mai rohanó világban kiemelten fontos, hogy értéket teremtsünk.
Mészáros Tamás

Néhány szó - Megérkezett Mészáros Tamás új lemeze

A fiatal művész olyan zeneiséggel, dalokkal állt elő, amelyek kortalanok, és sokan megtalálják az üzenetet általuk. A „Néhány szó” című albumon található szerzemények olyan témákat dolgoznak fel, amelyek rólunk, emberekről szólnak.

 

A komáromi Magyarock Dalszínház tagja, aki szóló előadóként is tevékenykedik, számos egyéni fellépései vannak szerte az országban. Színészként is rendkívül tehetséges, számos darabban nyújt kiváló alakítást.

- Legutóbb 2015-ben jelent meg teljes albumom, tehát már itt volt az ideje, hogy az évek során felhalmozódott, rengeteg impulzust, gondolatot összefoglaljuk teljes lemez formájában. Izgatottan várom, hogy ez az album is minél szélesebb közönséghez eljusson. Legyen az szerelem, egymás bíztatása, élethelyzetek előtérbe helyezése, vagy éppen korunk „celebjeinek" méltatása. Szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik anyagilag, vagy akár csak néhány jó szóval támogatiák ezt a produkciót! Természetesen nem szeretnék megfeledkezni azokról a szerzőkről, alkotókról, zenészekről, énekesekről sem, akik tudásukkal és szakmai támogatásukkal emelik ezeknek a daloknak az értékét.

Mindenképpen szeretnénk folytatni a lemezbemutató koncerteket is. Már készülünk a karácsonyi ,,Itt a tél” koncertekre is. Szeretnénk, ha a lehető legtöbb helyre eljutna ez a produkció, hogy minél többen megismerhessék a dalokat. Természetesen a lemezről nem maradhattak le azok a duett dalok sem, amelyek az évek során elkészültek, de szintén nem kerültek lemezre, többek között gondolok itt a „Szóljon egy dal” duettre, amit Szolnoki Péterrel készítettünk el. 

További cikkek az előadóról
2023.05.12
Szikora Róbert ezúttal a felvidéki Mészáros Tamásnak írt dalt
Szikora Róbert ezúttal a felvidéki Mészáros Tamásnak írt dalt
Mészáros Tamás
Szikora Róbert a szintén felvidéki származású Mészáros Tamásnak (színész, énekes) írt egy új dalt.
Rendelje meg előadónkat!
Mészáros Tamás