Király Linda 30 kilót fogyott, de ez még nem elég

Király Linda 30 kilót fogyott, de ez még nem elég

Király Linda orvosi javaslatra folytatja a diétáját, még többet kell fogynia. Király Lindának agyi cisztája, illetve az ezzel járó pajzsmirigy-alulműködése miatt folyamatosan diétáznia kell, már több mint harminc kiló súlyfeleslegtől szabadult meg
Király Linda

 ez azonban még nem elég: orvosi javaslatra folytatja a fogyókúrát, amiről a Borsnak mesélt. "Az a fontos, hogy nem szabad rágörcsölni, mert attól még sokkal rosszabb, én tudom, mert az egész életem erről szólt, gyerekkorom óta. Három éve hoztam meg a döntést, hogy akkor most kezelem a helyzetet, de másképp. Nem az volt, hogy csinálok egy nagyon durva fogyókúrát, és akkor kínzom magam. Most tényleg kezelem, a lelki részét is, a fizikai részét és mindent. A jojózás, az úgy történik, hogy nem kezeli ki az ember a lelki tüneteket. Ez egy lassú folyamat, de úgy vagyok vele, hogy elfogadom és szeretem így magam, ahogy vagyok" – magyarázta.

Linda a lapnak azt is elárulta, hogy szeretne majd gyereket, ennek érdekében kötelezte el magát az egészséges élet mellett: "Most picit megállt a folyamat, de mindent megteszek az egészségem érdekében, mert szeretnék majd gyereket" – mondta.

Forrás Origo

    

További cikkek az előadóról
Rendelje meg előadónkat!
Király Linda