Báli zenétől a pop slágerek felé vezet az út...

Báli zenétől a pop slágerek felé vezet az út...

Dalpremier Váltás a mulatós zenéről Jubileum
Eldorado

Báli zenétől a pop slágerek felé vezet az út...

 

Szandrával és Attilával beszélgettünk. Elmesélték, hogyan vezetett az útjuk a pop slágerek irányában, miért volt a nagy váltás és milyen tervekkel készülnek az idei évre.

 

Gyerekkorunk óta kíséri életünket a zene, hiszen elég korán hangszert ragadtunk mindketten - kezdte mesélni Szandra. Én egésszen a főiskoláig mentem, ének-zene szakra jártam, Attila pedig autódidakta módon fejlesztette magát a kezdetektől.

Édesapámnak köszönhetően alakult úgy, hogy hangszert ragadjak -folytatta Attila. Kezdetben rock zenével foglalkoztam és volt is több formáció amiben zenélhettem. Majd egy nagyobb szünet alakult ki mindkettőnk életében zenei téren, amikor jött az ötlet, hogy ha már egy párt alkotunk miért ne muzsikálhatnánk együtt. Hobbinak, indult és úgy gondoltuk akusztikus verzióban adunk majd elő dalokat. Majd hirtelen jött egy telefon ami teljesen megváltoztatott mindent -folytatta Attila. 

Egy polgármester keresett meg, hogy létezik-e még az előző formációm, amelyel előző éven jó hangulatot varázsoltunk a település falunapján -vette át a szót Szandra. Kértem,hogy hadd beszéljem meg Attilával. majd pár óra múlva, azt vettük észre, hogy van egy vállalkozásunk és egy zenekarunk - mondta nevetve.

Nagyon jól megtudtuk élni ezt az időszakot, rengeteg településen jártunk, buli, buli hátan. Majd jött az ötlet, hogy kellene saját dalokkal is foglalkozni. Ekkor gondoltuk azt, hogy bár a mulatóssal bárhol helyt lehet állni, nekünk valahogy még sem ez a stílusunk. Mindig törekedtünk arra, hogy csempésszünk a dalokba gitár témákat és próbáljuk minél populárisabbá varázsolni őket. Ez igazából még csak most kezd kiforrni. Hosszú és rögös az út, nem könnyű az iramot tartani, de igyekszünk mindig helyt állni és többnyire pozítívak is a visszajelzések! Idén 10 évesek vagyunk mint Eldorado, készülünk zenekaros koncertekkel és egy digitális kislemezzel, melynek első dala már meg is jelent a youtube csatornánkon. Sőt, két hét alatt akkora nézetségnek örvend, mint eddig egyik klipünk se.

 

 

További cikkek az előadóról
Rendelje meg előadónkat!
Eldorado